Megrendelés
Megrendelés
Megrendelés
Megrendelés
Megrendelés
Megrendelés
A természet világa
Közép fakopáncs Közép fakopáncs
A fakopáncsot tarkaharkályként is emlegetik. Van belőle jó pár faj, ám számomra az igazi tarkaharkály a közép fakopáncs. Neve segítségével könnyen be tudjuk illeszteni a sorba, van nála kisebb és nagyobb is, de tarkább, szebb aligha. Helyes, piros sapkája, finom mintázatú mellénye, rózsaszínes nadrágja és fehéren tarkált kabátja miatt igazi tarkaharkály. Bővebben...»
Hangyabogáncs Hangyabogáncs
Tikkasztó nyár van, szinte éget a nap, ha délidőben kint járunk, így nem is nagyon kívánkozik ki az ember a hűs szobából. Ám ha valaki van olyan elszánt, és ebben az időben is a természet ösvényeit rója, az ilyenkor is talál néznivalót, láthat ilyenkor is nyíló vadvirágokat. A mostani írásunkkal egy ilyen nyári szépséggel ismerkedünk, a hangyabogánccsal. Bővebben...»
Barátcinege Barátcinege
A madarak csuhása egyszerű öltözetben jár. Szürke reverendája a szerzetesek egyszerű felöltőjére emlékeztet. Talán nevét is a barátokról kapta. Fekete sapkája, barna kabátja az ismertetőjegye a barátcinegének (Parus palustris). A cinegék népes táborának eme szolid külsejű tagja nem tartozik a leggyakoribbak közé, de ritkának sem mondható. Európa-szerte elterjedt, és a Kárpát-medencében is minden, számára alkalmas élőhelyen megtalálhatjuk. Bővebben...»
Széleslevelű nőszőfű Széleslevelű nőszőfű
Zöldek, észrevétlenek, szolid megjelenésűek, ám igazi orchideák a nőszőfüvek. Árnyas erdők talaján, az aljnövényzetbe beleolvadva élik titokzatos életüket. Csak annak fedik fel szépségüket, aki nem rest, és közel hajol hozzájuk. A nőszőfüvek közül a leggyakoribb, és egyben az egyik legnagyobbra növő faj a széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine). Bővebben...»
Gólyatöcs Gólyatöcs
Ha először ránézünk madarunkra, azt is gondolhatnánk, hogy a teremtő csak úgy találomra belenyúlt a nagy kalapba, és véletlenszerűen előhúzott bizonyos „alkatrészeket”, hogy ezekből formálja meg ezt a teremtményt. Ám ha kicsit elidőzünk a megfigyelésével, egyből rájövünk, hogy ez a madár így tökéletes. A valószerűtlenül hosszú lábaival, a tűhegyes, hosszú csőrével talán az egyik legkecsesebb mind közül. Ez a madár a gólyatöcs (Himantopus himantopus). Bővebben...»
Janka-sallangvirág Janka-sallangvirág
A sallangvirág az orchideák királynője. Nem olyan csenevész, mint számos hazai orchidea, nem bújik el, mint a zöld színű nőszőfüvek. Termetével és szépségével kimagaslik társai közül. Igazi, nemesi megjelenésű virág a Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae). Bővebben...»
Pettyes vízicsibe Pettyes vízicsibe
Mielőtt közelebbről megismerkednénk madarunkkal, tisztáznunk kell néhány, az elnevezésből adódó tévhitet. A vízicsibe nem a vízityúk fiatal példánya, hanem egy külön faj. A vízityúk kicsinyeit vízityúk csibének, a vízicsibe fiataljait pedig vízicsibe csibének nevezzük. Ezek után pedig következzen akkor egy rejtett életmódú, nagyon ritkán látható madarunk. Bővebben...»
Fekete kökörcsin Fekete kökörcsin
Ez a növény ránézésre olyan, mintha bundát növesztett volna. Ami nem is áll olyan messze az igazságtól! A kora tavasszal nem ritka hajnali fagyok ellen neki is védekeznie kell, ő ezt így teszi. Vastag szőrbundával fedi be magát. Népi elnevezései között is találunk erre utalót, egyes tájakon szőrös tulipánnak hívják. Máshol más tulajdonságát emelik ki. Tikdöglesztő, mondják, ami pedig erősen mérgező mivoltára utal. Bővebben...»
Sárgafejű királyka Sárgafejű királyka
Folyton mozgó, soha meg nem álló apróság, mely egész Európa legkisebb költő madara. Különleges madarunk testsúlya, szinte hihetetlen: alig 5 gramm. Látni, találkozni vele mindig élményszámba megy, mert a legapróbb madár kíváncsi és barátságos is egyben. Az óvatosan közeledő embert sokszor egészen közel engedi. Bővebben...»
Illatos hunyor Illatos hunyor
Tavasz van! Itt a tavaszi virágok ideje. Mindenki vágyik ki a szabadba, hogy felfedezze, megtalálja az ébredő természet nyomait. Az első jelek egyike pedig nem más, mint ez a szerény külsejű, rendkívül korán megjelenő vadvirágunk, az illatos hunyor. Bővebben...»
Hamvas küllő Hamvas küllő
A harkályok családjának talán egyik legkevésbé ismert tagjáról lesz most szó. Szolid megjelenésű, nem annyira feltűnő faj, mint tarkább rokonai. Az ember közelségét is kerüli, igazi erdőlakó madár. De éppen ezért mindig öröm a vele való találkozás. Téli írásunk szereplője a hamvas küllő. Bővebben...»
Erdei szellőrózsa Erdei szellőrózsa
Védett növényeket bemutató cikksorozatunk következő szereplője a boglárkafélék családjából kerül ki, azon belül is a szellőrózsák nemzetségéből. Magyarországon négy szellőrózsa faj fordul elő. Mind kora tavaszi virágzású növény. Egyikük sárga, míg a másik három fehér virágú. Az erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris) az egyik fehér virágú faj, ám mind közül talán a legfeltűnőbb is. Bővebben...»
Zöldike Zöldike
Ha meghalljuk azt a szót, hogy „zsírozás”, szinte biztos vagyok benne, hogy az emberek többségének a népszerű kártyajáték jut az eszébe. De nem így a madarásznak! Az ornitológus számára a zsírozás egyet jelent a zöldikével. Méghozzá azért, mert a hím madarak elnyújtott „zs”-re emlékeztető énekét így hívja a szakzsargon. Ismerjük hát meg ezt a szépen zsírozó, gyönyörű zöld madarat egy kicsit közelebbről! Bővebben...»
Örménygyökér Örménygyökér
Ősz felé lassan végére érünk a virágkalendáriumnak, de még van pár növény, amely az évnek ebben a szakában hozza virágát. Az egyik közülük az örménygyökér. A pompás peremizsnek és örvénygyökérnek is nevezett növényt régóta ismeri a népi gyógyászat. Gyöktörzse erős hatóanyagot tartalmaz. A hatóanyag az inulin, melyről a növény a tudományos nevét is kapta: Inula helenium. Bővebben...»
Ős-Dráva Látogatóközpont Természet és hagyomány találkozása Szaporcán
Az Ormánság területén, Szaporca település közelében 2014 végén megnyíló Ős-Dráva Látogatóközpont a Duna-Dráva Nemzeti Park, a Dráva folyó bemutatása mellett nagy hangsúlyt fektet az ormánsági élet, a tradicionális gazdálkodási formák, a hagyományok nagyközönséggel való megismertetésére, valamint a természetvédelmi, gazdálkodási, tájhasználati problémákra való figyelemfelkeltésre. Bővebben...»
Szárcsa Szárcsa
Bármerre is járunk az ország állóvizei mellett, egy madárral biztosan találkozni fogunk. A tavaink, kisebb-nagyobb vízállások, horgászvizek egyik leggyakoribb madara a szárcsa. Fekete gombócokként hintáznak a vízen, előttünk élik életüket. De vajon mennyire ismerjük ezt a hétköznapi madarat? Most kiderül. Bővebben...»
Kék atracél Kék atracél
Él hazánkban egy ritka cincér. Olyannyira ritka, hogy fokozottan védett státusban tartják nyilván. Ez a rovar az atracélcincér. Ritkaságának, és ennélfogva sebezhetőségének is fő oka, hogy egyetlen tápnövénye van. Úgynevezett monofág faj. Egy olyan növény létezik csak, amelyben ennek a ritka cincérfajnak a lárvái képesek fejlődni, és amiből képesek táplálkozni. Ez a növény pedig nem más, mint a kék atracél. Bővebben...»
Gyilkos galóca Gyilkos galóca
A legveszélyesebb gomba, mely a halálos mérgezések nagy részéért felelős! Akár egyetlen példánya is több ember halálát okozhatja. Nyersen, vagy főzést követően egyaránt mérgező! Óvakodjunk tőle! Bővebben...»
Kis vízicsibe Kis vízicsibe
A csibe szó hallatára nyilvánvalóan mindenkinek a tyúkudvarban, a kotlós tyúk után szaladgáló kis sárga tollgombócok jutnak eszébe. És ha feltennénk a kérdést, hogy a vízityúk kicsinyeit hogy hívják, az emberek nagy része gondolkodás nélkül vágná rá, hogy vízicsibének. Pedig ez a szóösszecsengések ellenére nem így van. A vízityúk fiataljait vízityúk csibének, míg a vízicsibe fiataljait vízicsibe csibének nevezik. Most, hogy mindenkit kellőképpen összezavartam, jöjjön e havi madarunk, a kis vízicsibe. Bővebben...»
Sárga kövirózsa Sárga kövirózsa
A sziklakertek szinte elengedhetetlen dísze a kövirózsa. De ne higgyük, hogy csak dísznövényként létezik. Vadon élő fajok gazdagítják a természet sziklakertjeit. Ezek a növények mind ugyanolyan szépek, mint a kertészeti változatok. Közülük most a sárga kövirózsával foglalkozunk, mely gyógynövényként is ismert. Azt mondják, hogy a növény kicsorduló nedve enyhíti a fülfájást. Bővebben...»
Ökörszem Ökörszem
Alig tudom elképzelni, miként lehetséges, hogy egy mindössze 7-8 gramm tömegű madár „működni” tudjon. Milyen parányi, törékenynek látszó, de ha meghallom az énekét, mindig meglepődöm, olyan elementáris erővel tör elő ennek a csöppnyi madárnak a torkából. A magyar madárfauna egyik legkisebb képviselője az ökörszem, róla szólunk most. Bővebben...»
Farkasölő sisakvirág Farkasölő sisakvirág
Aki kedveli a babonákat, annak ez a növény a kedvencei közé fog tartozni. Bizonyára mindenkinek van praktikája arra, hogyan tud szellemeket űzni, és azt is nyilván mindenki tudja, hogy a vámpírok leghatékonyabb ellenszere a fokhagyma. De azzal ki van tisztában, hogy mit kell tenni, ha vérfarkassal fut össze az ember? Hát bizony, farkasölő sisakvirág krémmel kell elriasztania. Hogy ez mennyire igaz, nem tudom, mindenesetre most ezzel a növénnyel foglalkozunk. Bővebben...»
Búbos cinege Búbos cinege
Már az óvodában tanulják a gyerekek a verset, amiben a cinege szava „kicsit ér”, vagy a tavaszköszöntő cinegeéneket dalolják, miszerint „nyitni kék”. Sőt, a kisiskolások tanóráján is szó esik a cinege cipőjéről. Így nem csoda, ha az egyik legismertebb, és ezzel együtt ez egyik leggyakoribb madarunk a széncinege. De vajon azt hányan tudják, hogy a cinegék között akadnak jóval ritkább fajok is? Olyanok, melyek nagy ritkán kerülnek csak szem elé. Mostani írásunkban egy ilyennel, a búbos cinegével ismerkedünk. Bővebben...»
Majomkosbor Majomkosbor
Az országban néhány, foltszerű megjelenéstől eltekintve, itt a délvidék mediterrán jellegű hegységeiben, a Mecsekben és a Villányi-hegységben van az igazi otthona. Ez a növény pedig nem más, mint a majomkosbor. De hogy lehet ilyen névvel illetni egy virágot?! Mi köze van ennek az orchideának a majmokhoz? A válasz egyszerű: a majomkosbor virágzatát alkotó egyes virágfejek egészen elképesztő módon hasonlítanak egy majomra. Bővebben...»
Léprigó Léprigó
Ha egy szép téli napon öreg tölgyesben sétálunk, és fülünket érdes, cserregő hang üti meg a magasból, biztosak lehetünk benne, hogy a fákon fagyöngyöt találunk, ha feltekintünk. Persze mielőtt megmosolyognánk a cikk íróját, nem a fagyöngy hallatja a hangját, hanem az a madár, melynek kedvenc tápláléka a fagyöngy termése. Bővebben...»
Leánykökörcsin Leánykökörcsin
Egy igazi sztár az a növény, amelyről most szó lesz. A kora tavaszi virágok mindig kedveltebbek, mint az év egyéb időszakában nyílók, talán azért is, mert a tél után az emberek már kiéheztek a tavaszra, a színekre. És közülük is akad néhány, amely különös figyelmet kap. Az első, szirmukat bontogató virágok egyike, és közülük is talán a legdekoratívabb a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis). Bővebben...»
Nyaktekercs Nyaktekercs
Ha madarakról esik szó, legtöbbször feltűnő, színes élőlényekre gondolunk. Így van ez, hiszen a madarak élete a szemünk előtt zajlik, és leginkább a színes tollazatú fajok azok, amelyek minden, nyitott szemmel járó ember emlékezetében ott maradnak. Azonban vannak olyan madarak, melyek kerülik a feltűnést. Az anyatermészet mindent megtett, hogy elrejtse őket a kíváncsi szemek elől. Ez alkalommal egy ilyen láthatatlan madár után eredünk, melyet csak akkor vehetünk észre, ha ő is úgy akarja. Bővebben...»
Májvirág Májvirág
Az évszakok váltakozásaiban az a legszebb, hogy a természet a jelenlegihez képest mindig tud valami újat mutatni. Ezért a nagy körforgást újra és újra átélni nagyszerű dolog, és jó észrevenni, hogy a természet megint felébredt. Ennek első jele minden évben a kora tavaszi virágok megjelenése. Velük ölt új ruhát tavasszal a természet. Tavaszi számunkban ezúttal az új felöltő egyik eleméről, a májvirágról lesz szó. Bővebben...»
Kék cinege Kék cinege
Itt a tél, elérkezett a madáretetés ideje is. A madárbarátok előszeretettel figyelik a kihelyezett etetőn sürgölődő madarakat. Van, aki listát is készít az itt megforduló fajokról. Erre a listára hamar felkerülhet egy gyakori madár, mely soha nem áll meg, igazi örökmozgó. A téli madáretető egyik színfoltja a kék cinege. Bővebben...»
Magyar zergevirág Magyar zergevirág
Manapság nagyon divatos a hungarikumokról beszélni. A magyarság méltán híres „termékei” mellett azonban vannak eredeti hungarikumaink is, melyekre szintén érdemes figyelmet fordítani. A kimondottan a magyar flórára jellemző növények közül most a nevében is hungarikum virággal, a Doronicum hungaricummal, vagyis a magyar zergevirággal ismerkedünk. Bővebben...»
Tengelic Tengelic
A köznyelv stiglic, a tudomány pedig Carduelis carduelis néven ismeri azt a madarat, mellyel mostani írásunkban ismerkedünk. Télen-nyáron gyönyörködhetünk benne, hol tarka tollruhájában, hol kedves, csicsergő énekében. Igazi dísze a magyar tájnak a tengelic. Madarunk meglehetősen nagy elterjedési területtel bír. Európán kívül Ázsiában és Észak-Afrikában is él. Hazánkban gyakori faj, mely a sík- és dombvidékek nyílt területein, erdőszélein találja meg életfeltételeit… Bővebben...»
Gérbics Gérbics
A hazai orchideák legtöbbje apró termetű, kevésbé észrevehető növény. Vannak fajok, melyek szinte beleolvadnak a környezetükbe, és hosszan keresni kell őket, ha az ember rájuk akar találni. Persze ennek az ellenkezője is igaz. Számos magasra növő, messziről feltűnő faj is akad közöttük. Az egyik ilyen orchidea a gérbics, melynek egyes tövei, kivételes esetben akár a méteres magasságot is elérhetik. Bővebben...»
Énekes rigó Énekes rigó
Már a tudományos név is sejteti, hogy nem mindennapi torokkal rendelkezik ez a madár. Turdus philimelos annyit tesz: énekszerető rigó. A tavasszal felcsendülő kórusból ismétlődő strófáival tűnik ki. Erről biztosan felismerhető az éneke. Sokak szerint a legszebb énekű madarak a rigófélék közül kerülnek ki. Egyik jeles képviselőjük pedig az énekes rigó. Bővebben...»
Bársonyos kakukkszegfű Bársonyos kakukkszegfű
A kíméletlen szárazság és a nap égető ereje ellenére a nyár második felében sem kell nélkülöznünk a vadvirágok látványát. Vannak olyan fajok, melyek ezt az időszakot választották, hogy szirmot bontsanak, és gyönyörű virágaikkal megörvendeztessék a hőségben kitikkadt kirándulót. Mostani cikkünk főszereplője a bársonyos kakukkszegfű, melynek példányaira nagy eséllyel a Mecsekben és a Villányi-hegységben is nyomára akadhatunk. Bővebben...»
Sárszalonka Sárszalonka
Az a szép a természetben, hogy minden teremtményénél megtalálta azt a formát, ami leginkább megfelel az életmódjának. Így van ez annál a madárnál is, amellyel most ismerkedhet meg a kedves olvasó. Naphosszat a híg iszapban turkál meglepően hosszú csőrével. Apró termetével, terepszínű tollazatával beleolvad környezetébe. Sokszor csak akkor vesszük észre, amikor felugrik, és rekedtes hangján méltatlankodva arrébb repül. Ez a madár a sárszalonka. Bővebben...»
Madárfészek kosbor Madárfészek kosbor
Amikor orchideákról esik szó, egyből valami feltűnő, színes virág jut eszünkbe. Szó se róla, van olyan is szép számmal. Azonban az orchideák között akadnak szolid megjelenésű fajok is, melyek nem annyira hivalkodóak, mint népszerűbb társaik. Az egyik ilyen orchidea barnás színével szinte beleolvad az erdő talajába. A hasonló színű avar fölött szinte észrevétlen. Ez a terepszínű virág nem más, mint a madárfészek kosbor. Bővebben...»
Karvaly A gyors röptű karvaly
Egyik legkedvesebb elfoglaltságom a téli madáretetés. Egyszerűen elvarázsol a madáretetőn sürgölődő madarak látványa. A naptárba mindig ünnepként került be, ha egy-egy ritka vendég is feltűnt a kihelyezett eleségen. Világosan emlékszem arra a napra is, amikor először láttam, amint egy gyors, kistermetű ragadozó bevágott az etetőn táplálkozó madarak közé. Karvaly volt. Azóta sokszor találkoztunk, de betelni azóta sem tudok vele… Bővebben...»
Méregölő sisakvirág Méregölő sisakvirág
Már a neve is beszédes: méregölő sisakvirág (Aconitum anthora). Mit is jelenthet? Egykoron a növénynek gyógyhatást tulajdonítottak, miszerint a mérgezett embernek enyhíti a mérgezéses tüneteit. Azonban a növény méreganyag-tartalmával csak súlyosbított a szerencsétlen beteg helyzetén. Lila és sárga virágú fajaik közül ez alkalommal egy sárga virágúról tudhatunk meg többet. Bővebben...»
Guvat A harcias guvat
Kevés olyan titokzatos dolog van a világon, mint a vízpart hangjai. Egy nádas mellett állva sok olyan hangot hallhatunk, melynek nem ismerjük a gazdáját, nem tudjuk, milyen állattól származhat. Létezik egy ilyen titokzatos élőlény, mely a nádas láthatatlan ösvényeit járja, emberi szem ritkán pillantja meg, és a hangját hallva nem is gondolnánk, hogy egy madárról van szó. Ha a nádasból malacvisítást vélünk felfedezni, biztosak lehetünk abban, hogy a guvat jár vízi birodalmában. Bővebben...»
Szibériai nőszirom Szibériai nőszirom
Kevés szebb dolgot tudok elképzelni, mint egy virágoktól tarkálló májusi rétet. Színek kavalkádja, fajok sokasága, ami jellemző ilyenkor ezekre a helyekre. A piros, sárga és kék közül minket most az utóbbi érdekel igazán. A magas fűből is kiemelkedik a vizenyős rétek szép vadvirága, a szibériai nőszirom. Bővebben...»
Zöld küllő Zöld küllő
Egy valamire való harkály az egész napját a fákon tölti. Föl s alá mászkál, kopácsol, mint ahogy az egy rendes harkályhoz illik. Azonban létezik egy renitens nemzetség a harkályok családjában. Ők napjuk nagy részét inkább a földön töltik. Tollruhájuk is ehhez igazodott, ugyanis ezek a madarak zöld színűek, mint a fű. Kik is ezek a harkályok különcei? Úgy hívják őket, küllők. Közülük most a zöld küllővel ismerkedünk. Bővebben...»
Ligeti csillagvirág Ligeti csillagvirág
A kora tavaszi virágok egyike, mely sok helyen tömegével jelenik meg az erdő talaján. Szép színével a tavaszi erdő egyik ékessége, az erdő piciny, kék csillaga. Törékeny, apró virág, mely nemcsak szépséget, de érdekességet is tartogat a növények kedvelőinek. Hozzáértők szerint a Magyarországon előforduló csillagvirág fajok közül a Scilla vindobonensis a leggyakoribb, melyet sokan a Duna-völgyi csillagvirág néven is ismernek. Bővebben...»
Házi rozsdafarkú Házi rozsdafarkú
Az a szerencse, hogy a városlakónak sem kell nélkülöznie a természet közelségét. Bizonyos állatok ugyanis előszeretettel költöznek az ember közelébe, sőt használják is az ember építményeit, saját élőhelyüknek tekintik azt. Az egyik ilyen állat, mely kimondottan keresi az ember közelségét, a házi rozsdafarkú. Falusi porták, de városi utcák látképének is az egyik hozzátartozója a kerítésen, magas házon ülő, rozsdaszínű farkát rezegtető madár. Bővebben...»
Téltemető Téltemető
A hosszú, havas tél mindig csodálatos a természetben. A fehér lepellel borított táj szépsége tagadhatatlan. Azonban a tavasz közeledtével az ember szeme csak úgy vágyakozik a tavaszi színek után. Kész felüdülés, amikor felfedezzük az első zöldet, kéket, lilát, sárgát, és rádöbbenünk, hogy a természet ismét felébredt. Az egyik ilyen kora tavaszi virág a téltemető. Élénksárga színével a melengető napsütést idézi, és felfrissíti a tél egyhangúságában ellustult érzékszerveinket. Bővebben...»
Meggyvágó Meggyvágó
Nagyon szeretem a meggyes süteményeket, de az szinte biztos, hogy az egyetlen, ki nem magozott szem mindig az én szeletembe esik. Nem túl kellemes élmény ráharapni a fogtörően kemény meggymagra. Ám létezik egy élőlény, akinek nem számít, hogy a meggymag mennyire kemény. Mint mi a pirított napraforgó szemeket, úgy ropogtatja ő a meggy és a cseresznye magjait. Ez alkalommal a meggyvágóval ismerkedünk meg. Bővebben...»
Kardos madársisak Kardos madársisak
Cephalanthera longifolia – szól a tudományos elnevezés. Ha picit boncolgatjuk ezeket a nehezen kimondható szavakat, már sok mindent megtudhatunk a növényről. A „cephalanthera” a görög eredetű „kephale” és „antheros” szavakból eredeztethető, amelyek fejet és virágosat jelentenek. Ez a madársisakok felső, virágos részére utal. Míg a latin eredetű „longifolia”, a kardos madársisak faji sajátosságát, a hosszú levelűt jelenti. Bővebben...»
Szajkó Az erdő éber őre: a szajkó
Az erdőben járva sokan szeretnének állatokkal találkozni. Mindenki várja, hogy láthassa a tisztás szélén legelésző őzbakot, vagy a nyiladékon borjával átsétáló szarvastehenet. Az idilli kép azonban legtöbbször már az erdőbe belépve szertefoszlik. Hangos, recsegő kiáltás veri fel a csendet, állatoktól mentesítve a környéket. A hang gazdája nem más, mint az erdő őre, a nagyhangú szajkó. Bővebben...»
Írisz Tarka nőszirom
Nincs is olyan virágkedvelő, aki az írisz név hallatán ne tudná, melyik növényről van szó. Szinte mindegyik virágoskertben megtalálható, az egyik legszebb talán mind között. De nem a virágoskertbe kirándulunk, hanem megkeressük az íriszt a természetben, hiszen több faja is él hazánkban. Mostani írásunk témája nem más, mint az Iris variegata, a tarka nőszirom. Bővebben...»
Csuszka Csuszka, az akrobata
Mindig csodáltam az artistákat. Lenyűgözött az a könnyedség, amellyel a fizika törvényeit meghazudtolva mutattak be elképesztő figurákat. De mint minden dolognak az emberek világában, így ennek is megvan a megfelelője az állatok között. Csak a csuszka képes rá, hogy fejjel lefelé közlekedjen a fákon, a függőleges fatörzseken fentről lefelé. És mindezt olyan gyorsan és játszi könnyedséggel teszi, hogy bármely artista megirigyelhetné. Bővebben...»
Nagyezerjófű Nagyezerjófű
Dictamnus albus, szól a tudományos elnevezés. Tudományos és nem latin, mert a tudományos nevezéktan görög eredetű szavakat is használ. Példa erre mostani alanyunk is, melynek neve a Kréta szigetén található Dikté-hegy nevéből ered. Létezik egy érdekes történet, mely biztosan ehhez a növényhez kapcsolódik. A hozzáértők szerint, a bibliai égő csipkebokor valójában a nagyezerjófű lehetett… Bővebben...»
Vörösbegy A kedves vörösbegy
Mi emberek, hajlamosak vagyunk az állatokat különböző emberi tulajdonságokkal, jelzőkkel felruházni. Így lehet a róka ravasz, a bagoly okos, a kígyó gonosz, és még sorolhatnám. Bár sok esetben semmi valóságalapja nincs ezeknek a kapcsolatoknak, mégis azt mondom, jól van ez így. Ha másért nem, hát azért, mert így talán könnyebb az embereket a természethez közelebb hozni, könnyebb annak lakóit velük megismertetni. Ez alkalommal a létező legkedvesebb állattal ismerkedünk meg, a vörösbeggyel. Bővebben...»
Jerikói lonc Az illatozó jerikói lonc
Jerikó az egykori mesés Kelet központja. Civilizációnk egyik legrégebbi városát gazdagság, forgatag jellemezte. De hogyan is kapcsolódik ez ide? Ebben a cikkben legalább nevében megemlékezünk az ősi városról, hiszen olyan növénnyel ismerkedünk meg, mely oly illatos, mint talán az egykori keleti fűszerpiacok. Mostani főszereplőnk: a jerikói lonc, mely őshonosan valószínűleg csak az ország déli részén, a Mecsekben és a Villányi-hegységben él. Bővebben...»
Jégmadár Jégmadár
Sokan azért szeretnek a vízparton sétálni, pihenni, mert a vízpart magánya megnyugtat, kikapcsol. Úgy érezhetjük, hogy egy tó vagy folyó partján sétálva békésen elmerülhetünk gondolatainkban. De ne higgyük ám, hogy egyedül vagyunk! A vízparton valaki mindig figyel. Valaki, akit csak akkor veszünk észre, amikor már késő, aki követi minden mozdulatunkat. A vízpart néma leselkedője nem más, mint a jégmadár. Bővebben...»
Erdei holdviola Erdei holdviola
Ha egyszer mesét írok, akkor az biztosan az erdőről és a benne élő tündérekről, manókról, varázslókról szól majd. Olyan történet lesz, melyben minden mesebeli lénynek gyönyörű nevet fogok adni, amit jólesik kimondani, amit lehet ízlelgetni, ami önmagában is mesél. Egy nevem már van is, az erdei holdviola. Hogy többet megtudjunk erről a szép névről, nem mesekönyveket, sokkal inkább növényhatározókat kell lapozgatnunk, hiszen ő egy gyönyörű virág, amit a tudomány a Lunaria rediviva néven ismer. Bővebben...»
Gyurgyalag Szivárványszínű trópusi madarunk
Biztosan mindenki lapozott már méregdrága fotóalbumokat, amelyek a távoli tájak élővilágát mutatják be a maguk szófukar, de annál szemléletesebb módján. Megcsodáljuk a világ másik végén burjánzó természetet, a szavannák ragadozóit, a préri bölényeit, a tengerek óriásait, vagy éppen a trópusok gyönyörű, valószínűtlenül színes madarait. De jó is lenne ilyet élőben látni! Hát kérem szépen, van egy jó hírem: nekünk is van egy trópusi madarunk, a gyurgyalag! Bővebben...»
Sápadt kosbor Sápadt kosbor
Ha most elkezdenénk összeszámolni, hogy Magyarországon mennyi vadon élő orchideafajjal találkozhatunk, bizony, 60 alatt meg sem állnánk. A virágok népes táborának szép számú családját alkotják az orchideák. Közülük is talán a legismertebbek a kosborok, melyek egyik jeles képviselője a sápadt kosbor, az Orchis pallens. Vele ismerkedünk meg ezúttal. Bővebben...»
Nagy fakopáncs Nagy fakopáncs
Kis, közép, nagy, balkáni, fehérhátú, fekete, zöld, hamvas. Sokféle méret, sokféle szín. Több dologra is illenének, de talán nem is kell mondanom, ezek mind harkályok. És nem is az összes, csupán azok, melyek határainkon belül előfordulnak. A Föld valamennyi kontinensén megtalálhatók, kivéve a pingvinek lakta Antarktiszt. Közülük most hazánk leggyakoribbjával ismerkedünk meg, a nagy fakopánccsal. Bővebben...»
Kakasmandikó Kakasmandikó
Márpedig ilyen növény nincs is - gondoltam, mikor ezt a nevet először meghallottam. De még mennyire, hogy van, és nem is akármilyen! Az országban több helyen előfordul, a Dél-Dunántúlon viszont a Zselic jellemző növénye, ahol bükk- és tölgyerdő alatt nyílik ez a hihetetlen nevű, törékeny, ámde gyönyörű virág. Magyar nevének eredetét jobb nem is firtatni, valahogyan a kakas micsodájához van köze. Bővebben...»
Egerészölyv Egerészölyv, a gondos lakberendező
Bizonyára mindenki látott már az autóút mellett, magányos fán, villanyoszlopon ücsörgő ragadozó madarat. Esetleg láthatta a vonat ablakából a lucernatáblák fölött lomhán keringeni, vagy tavaszi kirándulás alkalmával a magasból hallotta „kiőőő” kiáltását. Ő nem sas, nem is kánya, becsületes nevén egerészölyv, született Buteo buteo, kis hazánk leggyakoribb ragadozó madara. 2012-ben „Az év madara” megtisztelő címet is megkapta. Bővebben...»
Aranysakál Aranysakál – barát vagy ellenség?
Kirándulásaim során még nem találkoztam vele, lábnyomait is csak egyszer fedeztem fel a Dráva homokos fövenyén. Éjszakai portyáin hallható, elnyújtott üvöltése hátborzongatónak is mondható, és a hazai vadászok körében sem túl népszerű. Az egyiptomiak mint a holtak őrének istenét, Anubist tisztelték, a magyar irodalomban pedig Arany János Toldijában találunk említést róla. Az utóbbi években egyre többet hallani hazai térhódításáról. Bővebben...»